Ajándék

Ismét FNAF one-shot, durvább, mint az előző. Olvassátok.

- Mmmm - mormogott magában Vincent, amint kinyújtóztatta elernyedt végtagjait. Izmai kinyúltak, ő maga pedig felnyögött. Csupasz felsőtestét lágyan simogatta a puha paplan. Nem volt "reggeli ember"... ami azt illeti, kevés az olyan ember, aki reggeli. Nagy nehezen felült az ágyon, lábai megtapogatták a hideg követ, megremegtek. Kezeit maga mellett a lepedőn pihentette. Felsóhajtott ismét, majd erőt gyűjtött ahhoz, hogy felálljon végre. Kiballagott a fürdőszobába, lespriccelte arcát hideg vízzel, libabőrös lett.

Fél óra múlva már elkészülten, az egyenruhájában állt a konyhában a pultnak támaszkodva, és iszogatta a reggeli, szuper erős kávéját, amely a teljes felkeléshez kellett neki. Nagyokat kortyolt az italból, amely kellőképpen megmelegítette amúgy hűvös testét. Érezte, amint a sejtek tovaviszik testének minden zugába a löttyöt, és kezdett erősödni. Megfeszítette jobb karjának izmait, mire azok kidülledtek.

- Hm, nem is rossz - mondta büszkén és belevágta az üres kávéscsészét a mosogatóba, amelyben már jó sok minden gyűlt össze.

Beszállt szürke Hondájába, és elindult a munkahelyére. Egy ócska kis porfészekben dolgozott biztonsági őrként, amolyan gyerekeknek szánt cukiság volt ez, a neve egészen pontosan "Freddy Fazbear Pizzériája" volt. Utálta. Szívből gyűlölte ezt a helyet, de hát mit tegyen az ember, ha egyszer muszáj dolgoznia? Vincent elmélázott ezen egy pillanatig: nem muszáj... de kell a megélhetéshez. Rongyos 10 dollárból nem lehet megélni. Bólintott, ahogy meggyőzte saját magát, és már majdnem továbbhajtott az épületen, de aztán észbe kapott. Rükvercbe rakta a kocsit és betolatott egy üres parkolóhelyre, a járó motort lekapcsolta, megfogta kis táskáját, és kiszállt. 

Izgatott volt, ez a nap másabb, mint a többi. Tervei voltak mára. Előléptetés? Nem. Egészen más, annál sokkal jobb és... izgalmasabb.

Elmosolyodott, majd bement kihúzott, egyenes háttal az ajtón. Szemeiben volt valami nyugtalanító.

- Szervusz, Vincent! - köszöntek oda neki, ő meg csak fölényesen biccentett.

Ismerte mindenki a nevét, kedvelték, elvégre megbízható, férfias és szexi férfi volt. A gyerekekkel mindig kedvesen bánt és a szülőkkel is. Nem gondolta volna senki, hogy ez a kedves ember éppen miket visz a kedves kis táskájában. Nem, azt csak Vincent tudta.

Fehér fogai kivillantak ismét és tovament. Eljutott a folyosókig, lefordult jobbra és egyenesen az öltözőbe ment. Bevágta táskáját a szekrényébe és már ment is a tömegbe vissza. Mindenki üdvözölte, a gyerekek egészen elcsigázottan figyelték őt, amint éppen megjavítja az elromlott rókarobotot.

- Ej, gyerekek - szólt mély, meglehetősen kedves hangján - ne lábatlankodjatok itt, mert a végén még valami rátok esik.

De a gyerekeket lehetett akármivel ijesztgetni; azok nem mozdultak sehova. Felnéztek Vincentre.

Amikor készen lett a szereléssel, Vincent visszatért a kis szobájába, ahol kigondolta kicsi tervét, mely most oly tökéletesen hangzott kissé borús elméjében. Bólintott, ügyes vagy, Vincent - gondolta magában. Felállt, betolta maga után a széket. Kiment az öltözőbe, kezébe vette táskáját, majd kinyitotta azt. Végigsimította az éles pengéket, majd elmosolyodott, ahogy érezte, hogy egy vércsepp kicsordul mutatóujjából. Visszazárta a cipzárt és kiment az ajtón, majd kb. 20 lépés után befordult a szobába. A szobába, amely tele volt alkatrészekkel, állatos fejekkel, ruhákkal. Meglátta szerelmét: egy ócska, zöldes-sárgás nyulat, amelynek egyik füle hiányzott is. Nem volt valami bizalomgerjesztő látvány, Vincent-nek mégis ő volt a kedvence. A nyúl visszavigyorgott rá, széles szájával szinte kérlelte a férfit, hogy igen, Vincent, tedd meg! Ez egy briliáns ötlet!

- Hát persze, hogy az - válaszolt a férfi saját magának és felvette a ruhát.

Az arca kilátszott, így lépett ki a folyosóra, majd a gyermekek közé. Nagy örömujjongás fogadta, a szülők hagyták, hadd menjenek a gyerekek, amerre akarnak, elvégre úgyis a "vicces őrrel" vannak. Az az ember úgysem ártana a légynek sem.

- Szervusztok, gyerekek, én vagyok Springtrap! - változtatta el hangját a férfi és bohókásan mozgott.

- Nem is igaz! - kiáltottak fel nevetve a gyerekek - Tudjuk, hogy te vagy az, bácsi!

Vincent elmosolyodott, már-már ijesztő grimaszba rendeződött őrült arca.

- Igazán? Na, gyertek, gyerekek, hoztam nektek valamit - mondta, majd bemutatott a függöny mögé.

A gyermekek érdeklődéssel vegyes izgalommal léptek be a függöny mögé, ahová tényleg csak a munkások mehettek volna.

- Váó! - szaladt ki az egyik kislány száján a csodálat szava.

- Tetszik? Mutatok jobbat is - nézett le a gyerekekre Vincent.

A gyermekek követték őt, vakon bíztak benne. Sajnos.

***

Hogy mit érzett? Örömöt. Halált. Izgatottságot és izgalmat. Nézte a meleg, vörös festéket a kezein, és csak vihogott. Hangja az elméjében visszhangzott, ahogy az apró sikolyok is. Előtte öt kis tetem hevert: mindegyik vérben úszva, többször megszúrva, üveges szemeik a plafonra meredtek, némelyik szájából is csordogált a folyékony kötőszövet.

- Anyukátok nem mondta még nektek, hogy ne álljatok szóba idegenekkel?

Vincent ismét felnevetett, de most az egész szobát betöltötte nevetése. Felemelte a kis testeket és elvitte őket oda, ahová csak neki volt bejárása. Öt kis test öt nagy állatrobotot kapott lakhelyül, belegyömöszölte őket a ruhákba, a kis csontok ropogtak, de már nem sikoltott senki.

- Csodálatosak vagytok - csapta össze tenyerét a férfi, mire a vér ráfröccsent az arcára. Szemeiben örült vágy csillogott.

Visszament, elmosta a késeket és a szúróeszközöket, és nézte, ahogy a vörös víz lomhán hömpölyög le a lefolyóban. Visszament kis barátaihoz.

- Hogy tetszik odabenn? - kérdezte, miközben megpaskolta a medvejelmezt. Válaszként vékony kis vércsík folyt ki az egyik nyíláson.

- Igen, szerintem is tágas - nevetett fel Vincent.

Megtörölte kezeit, és kilépett az ajtón. Bezárta azt kulcsra, és egy férfi futott felé.

- Vincent! Öt gyermek eltűnt! - kezdte a férfi, Vincent szenvtelenül rá nézett.

- Hát, ez borzasztó - mondta aztán, a kulcsot belesüllyesztette a zsebébe.

- Vincent... mi van az arcodon?

Vincent szemei a férfi felé fordultak, a férfi hátrahőkölt.

- Ajándék a barátaimtól.